Keresés az oldalon

P1010005 

A Kapu Csovelák Edit képzőművész-tanár alkotása: Köszönjük! A kapun túl minden iskolást és gimnazistát vár a diákszerkesztőség: Írjunk és olvassunk! OZS

 

Kedves Látogató!

Ez az oldal, és vele együtt a Diákszerkesztőség, azért jött létre, hogy tájékoztatni tudjunk titeket az iskola, a város és a világ történéseiről. Böngésszetek az írások között, és írjatok ti is. Szóljatok róla barátaitoknak, szüleiteknek, kutyáknak, macskáknak! Gyertek minél többen!

Diákszerkesztőség

_____________________________________________________________________________________________________

 

A három alapanyag

A görögdinnye elment világot látni. Addig-addig gurult, míg össze nem találkozott a padlizsánnal.

A padlizsán megszólította:

– Melléd szegődhetek, Görögdinnye?

– Persze – felelte az, s együtt gurultak tovább.

Nagyon megéheztek. Szerencsére a görögdinnye hozott magával egy kis pogácsát. Ezt mondta a görögdinnye:

– Beesteledett, húzódjunk le egy bokorba, ott együk meg a pogácsát.

– Rendben van – egyezett bele a padlizsán.

Miután megették az elemózsiát, elaludtak. Amikor felkelt a nap, indultak tovább. Találkoztak a szilvával, aki kesergett a miatt, hogy ott hagyták a többiek, mert kiesett a kosárból.

– Gyere velünk! – hívta a padlizsán. 

Már hárman mentek tovább.

Egy étterembe értek. A sok szépséges ínycsiklandó étel láttán ők is szerettek volna ételekké válni – bár így is ehetőek voltak –, jobban szerettek volna kinézni. Beugrottak hát alapanyagként a konyhába.

A feldolgozás fájdalmas volt, de megérte. Teljesült a kívánságuk: a szilvából sütemény lett, a dinnyéből vitaminbomba, a padlizsánból panírozott karika.

Boldogok voltak, amíg el nem fogytak!

Tóth Lilla 5. d osztályos tanuló meséje

___________________________________________________________________________________________________

 

Megváltoztathatja egy-egy szó valakinek az életét?

 

                Egy embernek könnyű megváltoztatni a véleményét, a hangulatát, az érzéseit és még a jellemét is. Az emberek gyakran sértik meg egymást, legtöbbször úgy, hogy nem is tudnak róla. Szavakkal, gesztusokkal, apró tettekkel, akár arcmimikákkal.

                A szavak hatalmas jelentőséggel bírnak függően attól, hogy ki vagy kik mondták. Ezek a szavak megváltoztathatják a címzett hangulatát, érzéseit, véleményét, jellemét, ezzel pedig a világnézetét, amivel megváltozhat az illető élete is.

                „Mert bárki bármit mond, a szavak és eszmék meg tudják változtatni a világot.” Hangzott el ez a mondat John Keating professzor szájából, a Holt költők társasága című filmben. Én egyetértek evvel az állítással, de nem hiszem, hogy a  mai világot, hipp-hopp pár szóval csak úgy meg lehetne változtatni, viszont idővel, lassan, csigatempóban biztos romlást, illetve javulást fog hozni nekünk az a pár szó.

                Bár az is lehet, hogy csak elvesznek az idő vak homályában, mint fekete macska a sötét éjszakában.

 

/Juhász Anita 9. a/

___________________________________________________________________________________________________

 

Szeretek gyerek lenni

 

 

   Én nagyon kedvelem azt, hogy még nem vagyok felnőtt, s a jelen fogalmazásban néhány érvet fogok felsorakoztatni az álláspontom mellett.

   Első indokként megemlíteném, hogy nem szükséges nap, mint nap munkába mennem. Elegendő az is, ha minden héten meglátogatom az iskolát, s be kell vallanom, ez valószínűleg sokkal pihentetőbb elfoglaltság. Ráadásul még nem is említettem meg a nyári, tavaszi, őszi és téli szünetet, pedig ezek kitűnő lehetőséget nyújtanak arra, hogy minden fáradtságon túllépjenek a diákok. Második okként felhoznám azt a tényt, hogy még közel nem rendelkezem akkora felelősséggel, mintha tíz évvel idősebb lennék. Nem kell azért aggódnom, hogy mi történik a munkahelyemen, nem szükséges senkiről gondoskodnom, a szabadidőmet úgy osztom be, ahogyan szeretném (nagymértékben). Hozzáteszem, hogy meglehetősen szeretek tanulmányokat folytatni a suliban, s nem szívesen mondanék le róla.

   Reménykedem benne, még sokáig maradok gyerek. De hamarosan sajnos úgyis felnőtté fogok válni.

 

Kun Bence 8.b

___________________________________________________________________________________________________

 

A jellemzés eszközei Jókai Mór novellájában

 

Hogy mi bizonyítja azt, hogy Jókai Mór remek író volt? Mi bizonyíthatná ezt a tényt annál jobban, hogy egy novellája kis részletéből is szőröstül – bőröstül megismerhettük karaktereinek valódi jellemzőit.

 A karakterek szinte minden mozdulatából kiolvasható egy-egy tulajdonság. Példaként IV. Demeter jövendőbeli asszonyait említeném meg, akik, amint megkaphatták a szebb, és gazdagabb életet,  - hogy mai szóval éljek – dobták az ifjabbik, szegény Demetert és inkább hozzámentek az idősebbik, vagyonosabb Demeterhez.

 Bár IV. Demeter csak az apja szerint volt félkegyelmű, ez attól még szóbeli, vagyis beszédbeli jellemzéshez tartozik. Hagy ne említsem, hogy a tény, miszerint III. Demeter így nevezte a saját fiát, elárul róla egyet, s mást.

 Ám Jókai nem csak utalt szereplőinek attribútumára, kerek perec leírta azokat. Innen tudhattuk meg például, hogy IV. Demeter csendes fiú volt, apja tökéletes ellentéte.

 Két vagy akár több szereplő beszélgetéséből is kiderülhet egy másik karakter sajátossága. Ily módon tudhattuk meg azt, hogy Angelika szép, és fiatal, viszont ha lapozunk, egyet az is kiderülhet, hogy belülről romlott, és, hogy a pénz meg a gazdagság fontosabb számára a szerelemnél.

Ezek voltak a jellemzés eszközei Jókai Mór A két Markov nevezetű novellájában.

Al-Ariki Arwa 9.A

 

___________________________________________________________________________________________________

 

Farkasokkal táncoló!

 

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi.

        Felkeltem, megmosakodtam, fogat mostam, megfésülködtem, és utána átöltöztem. Elindultam suliba. Ugyanolyan volt a suli is. Csak tanultunk és tanultunk és tanultunk! Tanultam új és érdekes dolgokat, meg unalmas dolgokat is. Amikor az utolsó órának is vége lett, elmentem a szekrényemhez, és kivettem a kabátomat. Felöltöztem és elindultam a kijárat felé. Amikor kiértem, elindultam hazafelé. Mentem-mentem, és amikor az egyik sarokra értem, láttam, hogy egy csapat kutya áll az utcában. Amikor az útra léptem, az ebek mind rám néztek, és elkezdtek futni felém. Persze én is egyből elkezdtem futni. Futottam és megpillantottam egy fát, gyorsan odamentem és felmásztam. Be is jött a tervem, mert így nem értek el a kutyák. De észrevettem valamit. A kutyák ahelyett, hogy utánam ugráltak volna és ugattak volna, inkább leültek a fa alá és csóválták a farkukat. Néztek, és én nem tudtam, hogy mit tegyek. Egy kis idő után félve odanyúltam a kutyákhoz, becsuktam a szemem, és a fenevadak nyalni kezdték a kezemet. Erre kinyitottam a szememet, és a kutyák örömükben ugráltak.

       Lemásztam a fáról, és hazakísértek. Azóta mindig, ha megyek suliba vagy jövök haza, elkísérnek. Így lettek a barátaim, és én így lettem a farkasokkal táncoló!     

                                                                                                         Csákó Bernadett Klaudia 6. b

___________________________________________________________________________________________________

 

Jókai Mór:  A két Markov

 

A két Markov szerintem egy egész jó novella, bár igen sablonos. A történet két férfiról szól, pontosabban egy apáról és annak fiáról.

Az apa, becses nevén, Harmadik Markov Demeter, egy igazi, vérbeli nemes, akinek a szíve helyén is aranyrög csücsül a sztori szempontjából. Ő egy rendkívül érdekes, bár undok karakter. Egy nap bármilyen lovat halálra tudott hajszolni és humorosnak találtam, hogy feleségei sem bírták egy évnél tovább mellette.

A fia a földesúrnak, Negyedik Markov Demeter, aki szöges ellentéte édesapjának. Van az a mondás, hogy „Az alma nem esik messze a fájától.”, nos ebben a novellában ez a közmondás, akár el is áshatná magát. A fiatalabb Markov számomra igazán szimpatikus szereplő lett, szinte magamra találtam benne. Bár apja nem kedveli és kreténnek tartja, attól még jó ember.

Mikor Negyedik Demeter először lesz szerelmes egy csodálatos leányba, Harmadik Demetert kéri meg, hogy kérje meg a lány kezét neki. Szerintem ez balgaság volt az ifjú részéről. Az apja elcsalta előle a gyönyörűséges virágszálat, ami a fiúnak rosszul is esett, és ezt meg is tudom érteni. Évek óta szeretsz valakit, és úgy tudod, ő is viszont szeret, majd egy pénzes ember ajánlata miatt egy pillanat alatt elhagy téged. Az már csak hab a tortán, hogy a mostohaanyád is lesz a volt szerelmed. Őszintén megmondom, kész felüdülés volt, mikor az áruló boszorka, Angelika meghalt. Az elbeszélésből valamilyen szinten az jött le, hogy a nők csak a pénzt és a luxust akarják.

Mindenesetre a történet végén az apa, fukarsága miatt, elnyeri méltó büntetését, mely nem más, mint örök elkötelezettség Diadora a „szépséges”, görbe szájú, félszemű bányarém mellett.

Juhász Anita 9.A

 

___________________________________________________________________________________________________

 

DÖK-nap 2015

 

2015. szeptember 25-én, pénteken megrendezésre került a diákönkormányzat napja a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában. A rendezvényt szervező tanárok a rossz idő ellenére is izgalmas programokkal készültek a felsős diákok számára.

   9 óra körül egy rövid felvezető után kezdetét vette az osztályok közötti pontgyűjtő verseny, illetve az idén első alkalommal megtartandó focibajnokság is. A feladatokat ezúttal 11 állomáson keresztül kellett megoldani, s ezeknek központi témája a Harry Potter-könyvek és a gyógynövények voltak. Utóbbiakról számtalan érdekes információt megtudhatott az, aki a nap folyamán odafigyelt az előadásokon. Eközben a labdarúgó meccsek is lebonyolításra kerültek a tornatermekben, külön-külön az ötödikesek és hatodikosok, illetve a hetedikesek és nyolcadikosok között. Ezeken minden osztályt egy-egy, 7 tanulóból álló csapat képviselt.

   A napot pedig, az egyik helyi tánciskola táncosainak bemutatkozását követően, a díjak kiosztása zárta, amely után remélhetőleg mindek diák kellemes élményekkel gazdagodva indult haza. 

                                                                                                                    Kun Bence 8.b

___________________________________________________________________________________________________

 

Diákszerkesztőségünk korábbi cikkeit IDE  kattintva találja!

 

Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

 2314 Halásztelek Somogyi Béla utca 50.      06-24-474-231

OM: 200708