Keresés az oldalon

Az iskola két 10. osztályos diákja 5 napot töltött el Bruges városában, ahol Magyarországot képviselték, és aktívan részt vettek a sokszínű programokon.

Fanni és Panna így ír az ott eltöltött időről:                                                          

Vasárnap kb. 11 órára érkeztünk meg Bruges városába…ekkor volt ott a város futás, 5km és 15 km. Ezután a fogadó családjainkkal töltöttük a napot.

Hétfőn adtuk elő a prezentációt, voltak előadások az iskolában és ismerkedős, csapatépítő játékok. Délután meglátogattuk a városházát, találkoztunk a polgármesterrel és készítettünk sok fotót is. Ezután átmentünk a történelmi múzeumba, onnan pedig körbejártuk a várost. Este welcome party zárta a napot.

Kedden volt a sport nap a tengerparton, ahol sportverseny feladatok és szörftanulás vette kezdetét. A délutánt fogadó családjainkkal töltöttük, este pedig régi flamand játékokat próbáltunk ki, amik nagyon izgalmasak, gondolkodtatóak és viccesek voltak.

A szerdai napon egy úgynevezett „market game” játékot játszottunk: a hat európai országból érkezett tanulókat csapatokba osztották, meg kellett beszélni,hogy a kapott 50 euróból milyen ételt készít el a csoport együtt. A csapatok bevásárolni mentek a város piacára, boltjaiba, majd elkészítették az egyszerű ételeket (sütit,gyümölcslevet,szendvicset stb.). Ezeket kellett eladni az utcán,úgy hogy profitot termeljen a csapat.

Majd kezdődött ebéd után a főzés. Minden nemzet főzött valami országára jellemző ételt, mi sajtos-tejfölös lángost készítettünk és túró rudit kóstoltattunk, ami diákoknak, tanároknak és szülőknek is nagyon ízlett. Ezután prezentációk, díjátadás következett.”

Az utolsó napot Brüsszelben töltöttük, majd indultunk haza.

Mit adott az út diákjainknak?

Nyelvgyakorlás….. Üzleti ,vállalkozási ismeretek….Barátságok….Országismeret…..Művészetek és történelem közelről szemlélve….Sportok gyakorlása…..Földrajzi tudás…..Kultúrák, hagyományok megismerése…..A saját korlátaik túllépése….Önállóság…..Tanulás…..Természeti látnivalók……….A világ felfedezése.

20180514 135124 COLLAGE

A galléria megnyitásához kattintson a képre!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

 2314 Halásztelek Somogyi Béla utca 50.      06-20/421-5755

OM: 200708