Keresés az oldalon

(avagy: mindegy, hogy min utazunk, a lényeg, hogy haladjunk)

Hát ismét megrendeztük: immáron 5. alkalommal.  Lehetetlen is máshogy nézni ezt a művünket, mint NAGYON BÜSZKÉN! Minden egyes évben egyre ügyesebbek vagyunk és egyre több gyereket mozgatunk meg! A házi versenyünkön csúcsot döntöttünk: 29 indulónk volt! A helyzet azonban az, hogy egy szavalóverseny, csakúgy, mint a mesemondóverseny, a népdaléneklő verseny, a farsangi felvonulás, vagy a gyereknapi „Ki mit tud?”-unk nem csak a gyerekekről szól ám! Hanem a szülőkről, akik támogatják a kis és nagyobb pulyákat, fuvarozzák őket, lelket öntenek beléjük, noszogatnak és irányt mutatnak, a pedagógusok hadáról, akik a milliónyi tennivalót bevállalják, hogy egy színvonalas rendezvény összejöjjön és az” iskola a második otthonunk” zászló alatt masírozva fuvaroznak, lelket öntenek, noszogatnak, irányt mutatnak. Az Iskoláról, ami otthont ad a rendezvénynek, az. Alapítványról, Tankerületről, Önkormányzatról, akik erkölcsi és anyagi támogatásának köszönhetően vannak szép ajándékok, oklevelek, édesség és terülj-terülj asztalka a vendégeknek – pont, mint a mesében!

Na jó, a gyerekekről is szólnak e rendezvényeink J Azokról, akiknek csillog a szeme – mint a képeskönyvek illusztrációiban, akikben van érdeklődés, kedv és erő, hogy egy-egy ilyen kihívásnak megpróbáljanak megfelelni. Mert bizony mondom néktek, hogy igen nehéz a színpadon állni! Én már csak tudom – hisz sosem álltam ott és nem is szeretnék! J De vannak itt még győzelemre ítélt harcosok…

Ezen a szavalóversenyen, mint a tavalyin, vagy az azelőttieken gyönyörűek a versek. Gyönyörűek a gyerekek, akik többnyire díszbe öltözve ünnepként élik meg a különleges lehetőséget, hogy megmutathatják, mit tudnak. Még sosem ejtettünk szót azonban arról, hogy mi mozgatja ezeket a fényben táncoló kis lelkecskéket.

A motivációk színes spektruma szivárványként borul ránk: persze vannak pici ufók köztünk, akik a versek szépségéért, dallamáért,  mondanivalójáért tanulnak verset;  van, akit a beígért 5-ös  és dicséret mozgat; van, aki anyának-apának szeretne megfelelni, vagy azért jön, mert jött a Józsi, meg a Juli is és azt mondták, hogy jó buli lesz. Olyanról is hallottunk, akit a majdan kiosztásra kerülő csokika indított el az úton, és van, aki nemes egyszerűséggel győzni érkezett. Dicsőséget remélt. Mindannyian jó helyen jártak november 30-án és december 7-én a Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Gimnázium Koncerttermében a házi és a területi angol nyelvi szavalóversenyen!

Reméljük, hogy mindannyian megtalálták, amit kerestek, vagy ha nem, hát van elég kitartásuk, hogy tovább keressenek, tovább dolgozzanak. Végül is fogunk mi még ilyen versenyt rendezni, lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér….

Boldog Új Évet!

 

2017. területi angol szavaló verseny eredmények

Alsósok:

1. Dalányi Noel (Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola)

    Hague Dóra (Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola)

2. Kondor Zétény (Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola)

3. Kiss Natália (Széchenyi István Általános Iskola)

5-6. osztályosok:

1. Vadas Kinga (Hunyadi Mátyás Ált. Isk. és Gimn.)

    Hague Róbert Denis (Battyhány Kázmér Gimnázium)

2. Dányi Vivien (Hunyadi Mátyás Ált. Isk. és Gimn.)

3. Almási Bence (Hunyadi Mátyás Ált. Isk. és Gimn.)

7-8. osztályosok:

1. Ladjánszky Dániel (Baktay Ervin Gimnázium)

2. Sárközi Luca (Hunyadi Mátyás Ált. Isk. és Gimnázium)

3. Forgó Fanni (Hunyadi Mátyás Ált. Isk. és Gimn.)

Gimnazisták:

1. Faragó Emese (Baktay Ervin Gimnázium)

    Hermann Bianka (Hunyadi Mátyás Ált. Isk. és Gimn.)

2. Tarnóczy Vilmos (Hunyadi Mátyás Ált. Isk. és Gimn.)

3. Vizi Sarolta (Baktay Ervin Gimnázium)

Közönségdíjasok:

              Holodov Anna Katarina (Hunyadi Mátyás Gimnázium)

              Forrai Soma (Hunyadi Mátyás Gimnázium)

Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

 2314 Halásztelek Somogyi Béla utca 50.      06-20/421-5755

OM: 200708