Keresés az oldalon

Észtországból érkezett 4 pedagógus az iskolánkba, akik egy hetet töltenek a Hunyadiban. Órákat látogatnak, melyeken az órák felépítését a tanítási módszereket, eszközöket, a pedagógusok és a diákok közötti kommunikációt figyelik meg. Emellett szakmai megbeszélések keretében ismerkednek meg az oktatás szervezésével kapcsolatos feladatokkal.

A Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ támogatásának köszönhetően vasárnap Aggtelekre látogattunk, ahol a Vörös-tó mellett található barlangban túráztunk.
Ezt követően Eger városát mutattuk meg vendégeinknek, ahol felelevenítettük a város történelmét.
Tegnap este – sötétedés után - Budapest nevezetességeit tekintettük meg, melynek zárásaként a Citadella mellett megcsodálhatták Budapest fényeit.

Köszönjük szépen dr. Pálos Annamária tankerületi igazgatónak a fenti programok megvalósításához nyújtott támogatását!

Szerényiné Sándorházi Anikó


    

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Tisztelettel tájékoztatom Önt, hogy az étkezési díj beszedése a 2023/2024-es tanévben tárgyhavi fizetéssel valósul meg.

Az étkezést megrendelő nyomtatványt 2023. augusztus 22-ig kell leadni az iskola pénztárában vagy a Polgármesteri Hivatal pénztárában.

Azoknak is le kell adni, akik eddig étkeztek!

Kedvezményre jogosultság esetében a következő dokumentumok leadása szükséges:

  1. Étkezést megrendelő nyomtatvány
  2. A kedvezményre jogosultságról szóló nyilatkozatot (8. melléklet a 328/2011. Korm.r.)
  3. A kedvezményre jogosultság igazolása

Tisztelettel tájékoztatom Önt, hogy a kedvezményre jogosító igazolásokat minden tanév elején újra be kell nyújtani mindaddig, amíg a kedvezményre való jogosultság fennáll. A tanév folyamán az étkezésre később jelentkezetteknek a jelentkezéskor kell kérni a kedvezményt. A szülő/gondviselő felelőssége megfelelő időben benyújtani az igazolásokat, ellenkező esetben a 100%-os térítési díjat kell megfizetnie.

Teljes térítési díj fizetése esetében:

  1. Étkezést megrendelő nyomtatvány

Felhívom a Tisztelt Szülő/Gondviselő figyelmét, hogy amennyiben a tanév során bármilyen változás történik – pl.: iskola-váltás, normatív kedvezményre való jogosultság/megszűnése – a hivatalban, a pénzügyi irodán 3 napon belül szíveskedjenek jelezni.

Az étkezés igénybe vételén módosítani, vagy lemondani: tárgyhót megelőző hónap 25. napjáig lehet az Étkezés módosítása nyomtatványon, amelyet a hivatal pénztárában kell leadni.

 Az alkalmi lemondásokat (betegség vagy egyéb hiányzás miatt) a szülői felületen vagy az iskola titkárságán (0620/421-5755) kell előzetesen bejelenteni.

Térítési díj fizetésével kapcsolatos információk: 24/517-260/131—es mellék.

Köszönöm együttműködését!


Szülői felület

Kedves Szülő!

Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy az étkezés lemondást a szülői felületről is elvégezheti, továbbá itt láthatja és fizetheti gyermeke étkezési számláit.

Az étkezés lemondást az érintett napot megelőző munkanapon legkésőbb 10:00 óráig teheti meg !

Kérem jelentkezzen be a következő oldalon:

 https://halasztelek.eny.hu/

 Az Ön e-mail címe már regisztrálva van a rendszerben (az étkezési nyomtatvány leadását követően)

1. lépés

Azonosító/e-mail cím mezőbe : Írja be az Ön saját e-mail címét

2. lépés

Jelszó igénylés funkció segítségével, igényelheti meg jelszavát, amely a képernyő jobb oldalán  „Teendő az első belépésnél ” 2. pontjában található.

Ezek után elküldi a rendszer Önnek a saját e-mail címére a jelszavát, amellyel be tud lépni a szülői felületre.

Az első belépéskor az Általános Szerződési Feltételek jelennek meg, amely elfogadása után (képernyő alján található) láthatja gyermeke/gyermekei adatait, számláit, és az étkezés lemondást.

 

A Halásztelki Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola az alábbi szakok betöltésére keres pedagógusokat:
  • Fizika-bármely \ teljes állás
  • Digitális kultúra \ teljes állás
  • Biológia - bármely \ teljes állás
  • Angol - bármely \ teljes állás
  • Földrajz - bármely \ teljes állás
  • Tanító \ teljes állás
  • Történelem - bármely \ részmunkaidő
  • Technika \ részmunkaidő
  • Hon- és népismeret \ részmunkaidő
  • Etika \ részmunkaidő
  • Ének \ részmunkaidő
  • Dráma \ részmunkaidő
  • Testnevelés \ részmunkaidő
  • Ütő \ teljes állás
  • Hegedű \ részmunkaidő
  • Iskolapszichológus \ részmunkaidő

  • rendszergazda \ teljes állás

A jelentkezők motivációs levelét, szakmai önéletrajzát, valamint az oklevelük másolatát e-mailben a szerenyinesa@hunyadi-halasztelek.edu.hu címre várjuk.

Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

 2314 Halásztelek Somogyi Béla utca 50.      06-20/421-5755

OM: 200708

Adó 1%

Iskolánk alapítványa "Alapítvány a halásztelki gyermekekért" - megköszönve eddigi támogatásukat - ebben az évben is tisztelettel várja az SZJA 1%-os felajánlásaikat.

Adószám: 19180375-1-13